Válaszok

"I beg you…to have patience with everything unresolved in your heart and try to love the questions themselves as if they were locked rooms or books written in a foreign language. Don’t search for the answers, which could not be given you now, because you would not understand them. And the point is, to live everything. Live the questions now. Perhaps then, someday far in the future, you will gradually, without even noticing it, live your way into the answer"
Maria Rilke

Mintha maga az egész Szintézis Egyetemes félévemnek ez lenne a legfontosabb tanítása. Furcsa mennyi mindent indított el bennem az a hat hónap. Tulajdonképpen egy elég passzív állapot ott ücsörögni az irtó kényelmetlen széken és hallgatni csendben ahogy a "Nagyok" mesélnek, vezetnek vagy éppen osztják az észt. Persze azért megy a belső monológ rendesen, hiszen az ember nem győz "megvilágosodni", okosodni, no meg dühöngeni, hogy ugyan már miért nézik hülyének, ne tessék nekem megmondani mit gondoljak, amikor pusztán a saját gondolataimtól is néha tiszta káosz van a fejemben. A legjobban az tetszett, hogy pici ízelítőt kapott az ember mindenből, mintegy lehetséges étlap javaslat hogy jóllakjon az ember "lelke" - már ha van úgy elkülönülve bent ücsörögve valahol a sejtekben.
Sokszor kaptam magam azon, hogy néha nem az érdekelt mit mond valaki, hanem az, hogy ki mondja. Nem a név vagy az ismertségi indexe érdekelt, hiszen az "apróbbak" sokkal hitelesebbnek hatottak, hanem maga az ember. Nem szerettem azokat akik vették a bátorságot és megmondták az Igazat, valamiféle összetákolt nem létező létráról, hogy lenézhessenek ránk mérhetetlen nagyságukból. Amikor a valódi "szellemi több" alázattal párosul a másik emberrel szemben, akkor úgyis fejet hajtok és nincs szükség a katedra vagy a fiktív létra műmagasítására... Már pusztán P. J., D. A., és M. L. előadásai miatt érdemes volt elmenni.
Nem is erről akartam beszélni.
Szóval ott ültem én a Szintézis táborban és úgy döntöttem (kéretik nem kimosolyogni), hogy B. majd jól megadja nekem a válaszokat amik foglalkoztattak úgy nagyképűen az élet dolgairól, aggályaimat a Taoizmusról és a negatív tapasztalataimat a meditációról. Kész voltam szokásos tanári szerepemről lemondani és felfeküdni B. elé valamiféle lelki boncasztalra és gondterhelten elhümmögni vele a boncolás közben összeráncolt homlokkal, hogy majd felállítsa a diagnózist és egyben az utamat is a gyógyulásomhoz, azaz a "fejlődésemhez". Gondoltam ez úgy jár Szintézises tábor keretein belül automatikusan, ahogy kifizeti az ember a részvételi pénzecskét. ;o) B. persze ettől okosabb és se hümmögés, se homlok ráncolás vagy boncolás nem volt, sőt gyógymódot és válaszokat sem adott. Jól ott hagyott a pácban. Mint amikor rászánja magát az ember, hogy végre elbattyog a dokihoz, áll félig meztelenül, takargatva magát, kicsit megalázottan, megszégyenülve és a doki erre meg fogja magát, kisétál a rendelőből egy szó nélkül és hazamegy. Jujdenagyonmérgesvoltam. Csak sokkal később kezdtem el kapizsgálni, hogy ez volt "A" válaszom.